GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-01789

Kedvezményezett neve:               TANDEM INGATLAN MENEDZSERI, BEFEKTETÉSI ÉS KEZELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság

Projekt célja:     Technológiai fejlesztés a TANDEM Kft-nél

Szerződött támogatás összege: 68 763 167 Ft

Projekt tartalmának részletes bemutatása:

Jelen pályázati projekt egyrészt eszközbeszerzésből áll, másrészt csarnoképítésből, telephelyfejlesztésből. A csarnok műszaki leírását mellékeltük a pályázathoz, illetve a komplett tervdokumentációját. A csarnokban kerül elhelyezésre a pályázat keretében beszerzésre kerülő eszközpark.

Fejlesztendő tevékenységek:

4332’08 Épületasztalos-szerkezet szerelése. A Délép Ipari parkon belül több mint 70 kisebb-nagyobb vállalkozás, cég működik. A telephely adottságából adódik, hogy az Ipari parkba bevezető, sorompós belső út a telephely mellett vezet, így szinte valamennyi vállalkozás autós, teherautós, kerékpáros, motoros, gyalogos forgalma a telephely előtt/mellett megy el (Sarki telephelyről beszélünk!) A telephely felosztásának köszönhetően egy részén (vázrajz II. területrészén) jelenleg is autókereskedés működik, bérautó kiadásával együtt. Több esetben is előfordult már az elmúlt 14 év alatt, amióta a vállalkozás ezen a telephelyen végzi tevékenységét, hogy megkeresték, nagyobb, ipari jellegű gépek bérlési lehetőségével, illetve egyes építőiparhoz kapcsolódó munkák elvégzésével.  Ezeknek az igényeknek a kielégítésére van betervezve az ollós emelő beszerzése, mert ezzel külső, illetve belső munkafolyamatok, szerelések, emelések kivitelezhetőek, akár magasabb homlokzatokon, tetőkön is.      

4339’08 Egyéb befejező építés m. n. s. Ehhez a fejlesztendő tevékenységhez a vállalkozás targonca beszerzését tervezi, amely nem csak az ipari parkban tevékenykedő vállalkozás számára, hanem saját maga számára is tud munkát végezni. Az ollós emelő nagyobb teljesítményű, szélesebb villával felszerelt, így nehezebb, az átlagnál szélesebb vagy magasabb tárgyak szállítására, beemelésére van lehetősége.  

Eszközök:

GENIE GS 3384 RT ollós emelő

Erőforrás: Deutz D2011L03i diesel 3 cylinder, 49 hp (36 kW) Munkamagasság: 12.06 m Járószint magasság: 10.06 m Teherbírás: 1134 kg Emelő kosár mérete (HxSz): 6.57 x 1.83 m Hossz: 4.88 m Szélesség: 2.13 m Tárolási magasság: 2.68 m Tengelytávolság: 2.84 m Hasmagasság: 0.33 m Haladási sebesség: 1.1 – 6.4 km/h Abroncs: 25 x 79 cm (habbal töltött) Tömeg: 6124 kg Letalpalás: igen Kerék meghajtás: 4 x 4

HC CPCD45-XH8BN targonca – Műszaki specifikációk(ÚJ): Gyártmány: HC Típus: CPCD45-XH8BN Üzemmód: DÍZEL (EURO V) Emelési magasság: 3.300mm (Duplex torony) Szerkezeti magasság: 2.395mm Alap teherbírás: 4.500kg/500mm Kormányzás: szervo kormány Kormányoszlop: állítható dőlésszög

Mellékeltük az eszközök részletes műszaki leírását tartalmazó árajánlatot.

Napkollektoros rendszer – Sík kollektor: a használati melegvíz előállítására a telephelyen.

A rendszer elemei:

BERETTA  FKB-SOL  300/2  so.2,5m2koll  8093

BERETTA  TARTÓ  KÉSZL.FKB-SOL  300-hoz  7438

BERETTA  KOLLEKTOR  ÖSSZEKÖTŐ  20108734

BERETTA  KÉZI  SZOLÁR  LÉGTELENÍTŐ  6577

BERETTA  RÉZCSŐ  CSATL  KÉSZLET  4661

Nyelvi képzés: 2ember 100 órás nyelvi képzése 2000 Ft-os óradíjjal, hogy munkatársaink külföldi megrendelések esetén is tárgyalóképesek legyenek.

Projekt tervezett befejezési dátuma: 2023.12.31.